RÓLUNK

KÜLDETÉS

A környezethez való jog elválaszthatatlan fundamentuma az az erkölcsi alap, amelyet a generációs méltányosság megvalósulása jelent. 2015-ben megjelent Ferenc pápa Laudato Si', Áldott légy kezdetű enciklikája, melyet a fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals -SDGs) erkölcsi-teológiai-filozófiai pilléreként is tekinthetünk. 

A Laudato Si' után egy évvel Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés világnapjára - 2016. szeptember 1-én az alábbiakat fogalmazta meg: "A föld kiált (...) Ezzel az üzenettel megújítom a párbeszédet e bolygó minden lakójával a szegényeket kínzó szenvedésről és a környezet tönkretételéről. Isten egy virágzó kertet ajándékozott nekünk, de mi azt egy "rommal, sivataggal és szennyel" (vö. Laudato si' enciklika, 161) borított tereppé változtatjuk. (…) Isten azért ajándékozta nekünk a földet, hogy kímélettel és mértéktartóan műveljük és őrizzük (vö. Ter 2,15). "Túlművelni" – azaz rövidlátó és önző módon kizsákmányolni – és nem eléggé őrizni azt: bűn." 

Ez azt jelenti, hogy "végletekig tiszteljük az eredeti parancsot: megőrizni a teremtést minden rossztól, mind a saját javunk, mind a többi emberi lény java érdekében"

Egy kérdés, amely segíthet, hogy ne tévesszük szem elől a célt: 

"Milyen világot szeretnénk hagyni azokra, akik utánunk jönnek, a gyermekekre, akik most nőnek fel?"

A GENEZIS Kiválósági Diákműhely küldetése a LAUDATO SI teremtésvédelmi szemléletmódja szerint kutatni fenntarthatósági kérdéseket.

A GENEZIS Kiválósági Diákműhely tagjai aktív szerepet vállalnak a GENEZIS programjai szervezésében és a kutatások megvitatásában. 

A munkafolyamatok moderálását alábbi munkatársaink végzik.

Tahyné dr. Kovács Ágnes

A GENEZIS Kiválósági Diákműhely alapítója és vezetője. A PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

dr. Bartl Bálint

Bálint 2023-ban csatlakozott a GENEZIS csapatához, mint csoportvezető és mentor. OTDK helyezett volt, most a PhD képzés doktorandusz hallgatója.